Egyrészt önző az indítékom, mert én magam is küzdök a gépies technológia-használat démonával, és azzal a nehézséggel, hogy a fontos dolgokat válasszam az élvezetesek helyett. Másrészt őszintén megdöbbent, amit magam körül látok: ahogy szinte mindenki, akivel beszélek, képernyőt nézve ébred és/vagy alszik el; el sem tud képzelni egy 3,5 perces mosdószünetet telefon nélkül; és vagy ijesztőnek találja egyetlen cikk elolvasását is (nemhogy egy könyvét), vagy már teljesen le is mondott róla.

Bizonyos értelemben a digitális világ a hagyományos éberség gyakorlásának természetes terepe. Tekintve, hogy már most is mennyi időt töltünk online – és a tech-mogulok mennyire elszántak ennek további növelésében –, magától értetődik, hogy ahogy a fizikai világban egészséges jelen lenni, úgy a digitálisban is ugyanezeket a készségeket kellene gyakorolnunk. Ez az alternatív valóság azonban egészen máshogy működik, mint az a világ, amelynek navigálására evolúciónk során felkészültünk, és amelyre a mindfulness eszközeit eredetileg tervezték. A figyelemgazdaság pont azokat a tényezőket turbózza fel, amelyek megnehezítik számunkra, hogy eldöntsük, mi az igazán fontos, és hogy figyelmünket szándékosan, következetesen ott is tartsuk. Az ingerek mennyiségének és intenzitásának drasztikus növekedése, valamint az a tény, hogy ezeket a platformokat célzottan az időnk és figyelmünk elrablására tervezték, egy frissített és adaptált megközelítést igényel.

Saját tapasztalatom alapján határozottan úgy érzem, hogy új ismeretekre és eszközökre van szükségünk, ha ellen akarunk állni a technológia nyomásának, amely a végtelen stimuláció és tartalomfogyasztás felé hajt. Olyan rendszereket és szokásokat kell építenünk, amelyek támogatnak minket abban, hogy időnket és figyelmünket tudatosan, minket tápláló módon használjuk – hogy az életünk gazdagabbá és értelmesebbé váljon ahelyett, hogy a folyamatos túlterheltség és sürgetettség ködében élnénk.