— HÍRLEVÉL —

Ni-ni, május!

— Üdv az első Ni-ni! hírlevélben! —

Tudom, nem iratkoztál fel rá — elnézést, hogy vettem a bátorságot! :)

Ez a legutóbbi élményeim, barangolásaim és projektjeim krónikája.
Ha ezt látod, az azt jelenti, hogy útjaink keresztezték egymást, te fénylő nyomot hagytál az enyémen, és úgy gondoltam, érdekelhetnek ezek a sorok.

Máté vagyok, a Ni-ni! az én platformom, és örülök, hogy itt vagy!


TARTALOM

  1. Mi az a „Ni-ni!”, és mi áll a név mögött?

  2. Lost & Found – gondolatok az első negyedévemről újra Budapesten

  3. Ni-ni! Digitális Mindfulness Kihívás – pénteken indulunk,
    még nem késő csatlakozni!


a. Sorsfordító belátások

Fő spirituális technikám a meditáció. A buddhista Vipassana hagyományában gyakorlok és tanítok. A Mianmarból származó, a nyugati mindfulness mozgalom forrásául szolgáló Vipassana egy megtévesztően egyszerű technika, amely az őszinte tudatosságon alapul. Arra tanít, hogy térjünk vissza a test horgonyához, hogy stabilizáljuk jelenlétünket, kevésbé váljunk reaktívvá, és tisztábban lássuk önmagunkat, egymást és a világot.

A Vipassana páli nyelven „belátást” jelent, ami a gyakorlat végső céljára utal: azokra a pillanatokra, amikor valódi, zsigeri ráeszmélések születnek személyes történeteinkről és emberi természetünkről. Ezek a pillanatok spontán történnek, amikor valami, amiről azt hittük, már ismerjük, hirtelen megnyílik és megmutatja valódi arcát.

Ezt az örömteli meglepetést, jóleső “Aha!” élményt fejezi ki kedves kis szavunk, a “nini. Valami ilyenkor váratlanul tisztább látásra késztet minket, és valami újat fedezünk fel.

Mi az a „Ni-ni!”?

A Ni-ni! egy ernyő-platform, ami a szenvedélyeim és szabadúszó munkám négy pillérét fogja össze: a meditációt, a légzést, a coachingot és a filozófiát. Itt osztok meg gyakorlati információkat eseményekről és kurzusokról, konkrét példákat az általam használt technikákról és azok miértjeiről, valamint azokat az alapelveket, amelyek a szemléletemet irányítják.

Azért választottam a „Ni-ni!” nevet, mert tükrözi az életem és a munkám három fő értékét:

a. Fejlődés sorsfordító belátásokon keresztül,

b. kíváncsiság és nyitottság, és

c. vég nélküli, játékos felfedezés.

b. A radikális nyitottság szabadsága
(ni-ni)

A légzéstechnikáim forrását és alapját adó hindu hagyományban van egy mentális gyakorlat, a „Neti-neti”, vagyis „sem ez, sem az”. Ez a gyakorlat segít ellenállni a késztetésnek, hogy bármilyen eszmét, csoportot vagy identitást végső igazságként rögzítsünk; lehántja a merev címkéket, hogy felfedhesse magát egy mélyebb, nyitottabb valóság.

Számomra ez a radikális nyitottságra és határtalan kíváncsiságra való felhívás: ha már ragaszkodnod kell valamihez, legyen az a saját tapasztalatod iránti egyre mélyülő őszinteség; a „be nem tokosodás” iránti elköteleződés; az örökös visszatérés a kíváncsisághoz, ahol magunkat és egymást finoman érintjük és tenyerünkön hordozzuk.

Franciául – ami több mint egy évtizede az egyik munkanyelvem – ez a „se-se” egyszerűen: ni - ni.

c. A tanulás és a felfedezés öröme (nini!)

Végül pedig a nini! élménye természetesen nem korlátozódik a spiritualitásra, hanem a felfedezés tiszta örömét is jelenti. Nemcsak a belső munkában, hanem mindenhol – a váratlan összefüggések meglelésében; abban, ha valami ismerősben hirtelen új mélységeket látunk meg, vagy abban az örömben, amikor úgy kelünk ki az ágyból, hogy tudjuk: valami érdekes vár ránk az úton.

Tudtad például, hogy New England (Új-Anglia) tektonikailag valóban az „új” Anglia? A mai New England partvidékét alkotó kőzetek egykor közvetlenül a mai Angliát alkotó kőzetek mellett feküdtek – nem kevesebb, mint 80 millió éven át, ugyanannak az ősi vándorló földrésznek, Avaloniának a két feleként. Amikor Avalonia összeütközött más vándorló lemezekkel, az ütközés egyetlen hatalmas hegyláncot gyűrt fel, amelynek a skandináv hegység, a skót felföld és az amerikai Appalache-hegység egyaránt az örökösei. Az észak-atlanti térség megnyílása – körülbelül 80 millió évvel ezelőtt, az utolsó dinoszauruszok korában – szakította szét a „két Angliát” és közös hegyláncukat, az egyik felét az egyik, a másikat a másik oldalán hagyva egy vadonatúj óceánnak.

Ha a mai Brit-szigetekre nézünk, azt hihetnénk, hogy vagy összetartoznak, vagy ha van is geológiai törésvonal, az a két sziget között fut. Valójában azonban a törésvonal mindkettőt átvágja átlósan, északkelet-délnyugat irányban: Anglia és Wales az avaloniai oldalon maradt, Skócia és Északnyugat-Írország pedig a laurentiai oldalon – ami azt jelenti, hogy eredetileg az észak-amerikai lemez részei voltak, és csak azért maradtak Európához tapadva, mert az Atlanti-óceán a szétváláskor „letépte” róluk a földrész többi részét.

Ebből két izgalmas „geológia-politikai” következtetést vonhatunk le. Először is, amikor az Írországból New Englandbe tartó gigászi kivándorlási hullám résztvevői a 19. század közepén – egyetlen generáció alatt a sziget fele hagyta el az országot – az új partra léptek, nem tudhatták (mivel a geológia csak 100 évvel később fedezte fel a lemeztektonikát), hogy az óceán átszelése után valójában geológiai szülőföldjük kőzeteire léptek vissza. Másodszor pedig, hogy a brit történelem két fő politikai törésvonala – a skót határ és az Írországon belüli megosztottság – ősi geológiai előképekkel bír, és a kettő az előbbi esetben hajszál pontosan fedi egymást.


Lost & Found

Found

Decemberben 10 év után visszaköltöztem a szülővárosomba, Budapestre. Ez az otthonom, és szüntelenül hiányzott, mióta elhagytam. Mindig azt hittem, ez az érzés majd alábbhagy vagy elmúlik, de ez csak nem akart megtörténni. Tele van ez a város számomra kedves emberekkel, és nehéz kifejezni, milyen sokat jelent azt mondani: „fussunk össze, ha van kedved” vagy „itt vagyok, ha szükséged van rám”, anélkül, hogy hozzá kéne tennem, hogy „...keddig”.

Most úgy érzem, a kihívás sosem az volt, hogy túltegyem magam ezen az érzésen, hanem hogy felnőjek a feladathoz: megjelenjek és fejest ugorjak a saját életembe, nap mint nap. Mióta az eszemet tudom, túl nehéznek és megterhelőnek éreztem az életemet, és sosem találtam módot arra, hogy igazán, őszintén belevessem magam, ahelyett, hogy újra és újra visszavonulnék és védekeznék. És most valahogy mégis sikerült-sikerül.

Lost

Bármennyire is erős bennem a megérkezettség érzése, gyakran érzem magam elveszettnek is. Igazából a legtöbbször. A város tele van emlékekkel, és olyan érzés néha, mintha múzeumban járkálnék, amelyet elmúlt énjeim szellemei és olyan emlékek népesítenek be, amelyek annyira távoliak, hogy akár valaki máséi lehetnének. Ehhez jön még az a tény, hogy – legalábbis a mindennapi értelemben – egyszerűen nem volt itt életem. Szépen, lassan megértettem, hogy ennek az életnek a felépítése több energiát, elszántságot és következetességet igényel, mint képzeltem.

Jelentem, nem hagytam abba a kutatást, de megérkeztem oda, ahonnan elindultam, és ahol most újra elindulok – most először valóban megélve a helyet; az én helyemet.

Digitális Mindfulness Kihívás
[ május 15. – június 15. ]

Május 15-én, pénteken indul a 30 napos digitális mindfulness kihívásunk. Az utóbbi időben egyre többet foglalkoztat a digitális mindfulness témája: az a készség és művészet, amellyel ellenállunk a fokozódó ingerhajszolásnak és a digitális fogyasztásnak, visszakövetelve időnket és figyelmünket a képernyőktől és hangszóróktól. Ez a rendszerek kialakításáról szól, hogy napjainkat ne az azonnali kielégülés hajszolásával, hanem valódi örömöt, értelmet és kapcsolódást hozó módon töltsük.

Egyrészt önző az indítékom, mert én magam is küzdök a gépies technológia-használat démonával, és azzal a nehézséggel, hogy a fontos dolgokat válasszam az élvezetesek helyett. Másrészt őszintén megdöbbent, amit magam körül látok: ahogy szinte mindenki, akivel beszélek, képernyőt nézve ébred és/vagy alszik el; el sem tud képzelni egy 3,5 perces mosdószünetet telefon nélkül; és vagy ijesztőnek találja egyetlen cikk elolvasását is (nemhogy egy könyvét), vagy már teljesen le is mondott róla.

Saját tapasztalatom alapján határozottan úgy érzem, hogy új ismeretekre és eszközökre van szükségünk, ha ellen akarunk állni a technológia nyomásának, amely a végtelen stimuláció és tartalomfogyasztás felé hajt. Olyan rendszereket és szokásokat kell építenünk, amelyek támogatnak minket abban, hogy időnket és figyelmünket tudatosan, minket tápláló módon használjuk – hogy az életünk gazdagabbá és értelmesebbé váljon ahelyett, hogy a folyamatos túlterheltség és sürgetettség ködében élnénk.

Mire számíthatsz?

  • Támogatásra a digitális médiahasználati szokásaid megértéséhez, változtatási szándékaid megfogalmazásához, és az első kis, konkrét lépések megtervezéséhez és véghezviteléhez.

  • Egy biztonságos térre a gondolataid és érzéseid megosztásához.

    • Egy online találkozóra, ahol konkrét célokat határozunk meg és eszközöket választunk hozzájuk.

    • Egy személyes találkozóra, ahol megosztjuk a tapasztalatainkat és finomítjuk a stratégiáinkat.

  • Rendszeres „információ-morzsákra”:

    • egyszerű és hatékony mindfulness technikákról,

    • a digitális fogyasztásról és a dopamin-szabályozásról,

    • bevált módszerekről a minket szolgáló szokások építéséhez és a hátráltatók lebontásához.

  • "És nem hagyhatjuk abba a kutatást / És az lesz kutatásunk vége, / Ha megérkezünk oda, ahonnan elindultunk / És először ismerjük fel azt a helyet."

    T.S. Eliot: Négy kvartet / 4. Little Gidding (ford.: Vas István)